Az alábbi oldalon a legjobban ÖLTÖZÖTT celebeket mutatjuk be nektek. Azért hangsúlyozom az "öltözött" szót, mert itt kizárólag bábuként, az öltözékük alapján ítéljük meg őket. Zenei, filmes vagy egyéb karrierjük nem befolyásolt a döntésben, tehát nem kedvenceinket vonultatjuk fel, csupán stílusukért rajongunk. Nem elsősorban a vörösszőnyegen viselt oufitekre gondoltunk, hanem az utcai, hétköznapi viseletekre, persze ha kisestélyiben érzed jól magad, akkor is vehetsz róluk mintát.
Blake Lively
Nem ő a kedvencem a Gossip Girl-ből, én Blair fan vagyok, de ő is mintapéldája annak, amit fent mondtam. Színésznőként nem rajongok érte, de amit az öldözködés területén csinál, az bámulatos! A mindig szupertrendi pletykafészek nem véletlen nyerte el 2010-ben szinte az összes rangos magazin legjobban öltözött női celeb díját. Míg legtöbb kolléganője sylisttal is alig képes valahogy kinézni, neki ez teljesen önállóan, másokat megszégyenítve sikerül. S teszi mindezt oly könnyed és laza eleganciájával, hogy az már egyenesen utánozhatatlan. Persze, azért nem teljesen. :) Egy csipet fantáziával megfűszerezve saját magadra formálhatod egyenesen frenetikus stílusát. Természetesen egyikünk sem fog Chanel táskával szaladgálni, de találhatunk hasonlót egy eldugott üzletben, vagy akár egy hipermarketben. Csak nyitva kell tartanunk a szemünket, és nyitottnak lenni az újra. Kalandra fel!
The Hills
Ha nem mond neked ez a cím semmit, akkor se bánkódj, majd megérted, kik ők. Vagy akár szaladhatsz is a tévé elé és nézheted a Hills című "valóságshow"-t gazdag (tényleg nagyon gazdag) amerikai családok feltörekvő divatbolond, zeneőrült gyerekeiről. Mivel pénzük van rogyásig, ezért elég egyszerű volt a stílust is hozzápárosítani, mindenesetre a Hills teljes stábja, fiúk és lányok jó példaként szolgálhatnak az öltözködés dzsungelében eltévelyedettek számára.
Whitney Port
A Hills-es lánykákkal felnőtt, de aztán önálló életet kezdő The City-s Whitney stylistként divatbemutatókon dolgozik, később pedig saját márkáját is piacra dobja. Ez szinte követeli a hibátlan stílust, amit meg is kapunk tőle, hiszen mindig kifogástalan és természetes külsejével sok követőre talált.
Az isteni JT
Korombeli lányok bizonyára emlékeznek még fürtös szőke hajú korszakára az N Syncből - nos, nem arra gondoltam, amikor ebbe a felsorolásba helyet szorítottam neki. Éppen a fiúbandás korszak végetértével talált rá saját, fenomenális stílusára, amit már ő választott magának, és nem mások aggatták rá. Ha minden pasi, tini így öltözködne, se a nagymamák nem lennének megbotránkozva, se csajhiányban nem szenvednének, mert igenis az igényes nők az ilyen pasikra buknak! Ne az alakját, vagy a fejét nézd, hanem azt, hogy mit vesz fel, hogyan válogatja meg ruhatárát. Tanuljatok hát fiúk az isteni JT-től!
Pharrell Williams
Saját ruhamárkáival, több produceri és zenei munkájával bizonyította: erre a srácra oda kell figyelni! Kétségtelenül az extravagánsabb, lezserebb sítlust képviseli, de ő az élő példája annak, hogy még így is lehet stílusosan öltözködni. Fiúk figyelmébe: olyan sok jól öltözött férfiemberről vehetnétek példát, ne egymást másoljátok, hanem őket!
Ízig-vérig nő, Kim Kardashian
Azt most nem firtatnám, vajon hogyan tett szert ekkora sikerre, és mennyire őt illeti ez meg, de az biztos, hogy nőiességével olyan stílust képvisel, amelynek minden nő ruhatárában ott lenne a helye. Sosem javasolnám senkinek, hogy járjon a hétköznapokon is 13 centi magas cipellőben, de ha valahol meg kell jelenni, igenis nézzetek ki legalább olyan elegánsan, mint ő (de a tömérdek műszempillát felejtsd el)!
Usher
Kell ehhez bármit is fűzni? Csak azt tudom mondani, mint Justin-nál. Ha minden srác így szaladgálna az utakon, nem maradna egyikük sem pártában, és örömmel mennénk ki az utcára sok stílusos ember közé. Nem pedig ezek közé az egymást másoló egyéniségtől mentes mai fiatalok közé. Merj valaki lenni, merj egyedi lenni. Nem azt mondom, hogy ezeket a sztárokat egy az egyben másold le. De meríthetsz ötletet az ő öltözködésükből, és ezt megfűszerezve a saját egyéniségeddel, valami igazán klassz dolgot tudsz alkotni, majd meglátod! Egy a fontos: ne érdekeljen, mit szólnak majd mások az utcán.
Hírek
Elindultunk! Hajrá fiúk-lányok, hajrá Magyarország! Itt az ideje megmutatni a világnak, hogy nekünk is milyen bomba egyéniségünk van. Mindenki ismeri a francia nők stílusát, vagy a japánok extravagáns ruhatárát. Fogjunk össze, és tegyük a magyar fiatalokat is legalább ilyen stílusossá, híressé!
Szavazás